
Best of
A társadalmi kommunikáció hangos könyvtára
Segítség az oldal használatához
A Civilkomp konferencia támogatói
Civilkomp – Civilek a
Kommunikációs Pályán története
2003 – 2007
A magyar nonprofit szervezetek, társadalmi
intézetek kommunikációs tevékenységét, szektorközi
kapcsolatok épülését segítő rendezvénysorozat 2003. évben indult
útjára CiviKomP "Civilek a Kommunikációs Pályán" címmel.
A rendezvény általános célja a szektorközi párbeszéd lehetőségének
megteremtése
a hazai nonprofit szervezetek, a civil ügyekért felelős kormányzat, a gazdasági
szféra döntéshozói, a kommunikációs szakemberek és az adományozók között,
valamint a civil szervezetek hatékony kommunikációjának segítése, az adományozási kultúra fejlesztése.
Elmondható, hogy az öt év alatt a résztvevők összetételének arányában
is megmutatkozik eredeti szándékunk – nevezetesen, hogy kiegyenlítődik a civil szervezetek
képviselői, a gazdasági szektor döntéshozói, valamint a kommunikációs
szakemberek, ön)kormányzati referensek, vezetők részvétele -, így a társadalmi tudatformálás, a szektorközi párbeszéd valódi színterévé
vált a Civilkomp. A civilek kommunikációs kapcsolatainak építése
szempontjából is fontos, hogy kétévenként szakmai környezetben, a PROMOTION
szakkiállítás keretében rendezzük a konferenciát a Hungexpoval együttműködve.
Civilkomp elnevezés
A "Civilek a Kommunikációs
Pályán" címből alakult a Civilkomp mozaikszó, a
konferencia fantázianeve, amely célja szerint összeköti a
civileket a kommunikációs szakemberekkel, a kormányzat civil kapcsolatokért
felelős képviselőivel, a gazdasági élet szereplőivel, valamint az
adományozókkal és nem utolsó sorban egymással.
A konferencia
alapgondolata
Célja
Az idei konferencia vezérgondolata volt: Civilekkel,
civilekről, civilekért – az egyenlőbb esélyekért.

2007 - Egyenlő
Esélyek Mindenki Számára Európai Év együttműködő
partnerei voltunk.
A
239
fővel díjmentesen megrendezett
Civilkomp konferencián
számos hazai civil-, minisztériumi-,
kommunikációs - ismert és elismert -
szaktekintély vállalt előadói szerepet, valamint szakmai szervezetek
fogadták el a védnökséget, amellyel kezdetektől támogatják a Civilkomp
konferencia megvalósulását, növelik eredményességét. A konferenciát egy reggeli és egy déli fogadás tette
komfortossá.
Az
idei jubileumi Civilkomp plenáris előadásaiban kiemelt
helyet kapott az Esélyév 2007 nemzetközi kommunikációs kampányának
bemutatása, ezzel betekintést kívántunk nyújtani nagyobb volumenű társadalmi
programok megvalósulásának szakmai hátterébe. Sor került a kormányzati civil
kapcsolatok fejlesztési irányelveinek ismertetésére, valamint az 1%-os
tudatformáló társadalmi kampány felépítésének és hatásainak bemutatására.
A
szekciókban a civil márkaépítéshez, a civilek bemutatását
szolgáló média felületek bővítéséhez, az adományozási kultúra fejlődéséhez, az
1%-os kampányok hatékonyságának növeléséhez, a társadalmi tudatformálás
eszközeinek, hangnemének kiválasztásához, valamint szakmai kapcsolatok
építéséhez kaptak segítséget a résztvevők.
A
konferencia
idei újdonsága volt dr.
A konferencia másnapján lehetőség volt a Promotion
szakkiállítás (D pavilon) résztvevőivel való találkozásra, tárgyalások
folytatására, ami a közelgő 1%-os kampányidőszak előtt jó alkalom a
kapcsolatépítésre, ötletek gyűjtésére.
BrandFocus Kávézó (D pavilon) társadalmi tudatformálás és
marketingtémában gazdag kínálattal várta a Civilkomp résztvevőit, ahol
kötetlenebb beszélgetés formájában is találkozhattak az Esélyév kampányának
kommunikációs ügynökségével, eszmecserét folytathattak a kampány felépítéséről,
betekintést nyerhettek a szakmai kulisszatitkokba, és megismerhettek
kampányszervezési fortélyokat.
Segítség
az oldal használatához
A társadalmi célú
kommunikáció hazai „élő” könyvtára
A
jubileumi konferencia kiemelt eredménye, hogy „Best of Civilkomp” címmel az öt
év kiemelt előadásait elérhetővé tesszük egy portálon. Így lehetőség kínálkozik
minél szélesebb körben közkinccsé tenni a hazai társadalmi célú kommunikáció
aktuális kérdéseit feldolgozó előadások képi-, hang és írásos anyagait.
Hasznos
barangolást kívánunk egyetemi hallgatóknak, önkormányzatok referenseinek, civil
szervezetek képviselőinek és a nonprofit marketing iránt érdeklődőknek!
„Best
of Civilkomp” navigációs leírása
A
Civilkomp legnagyszerűbb pillanatait
bemutató oldal a világhálón érhető a http://www.mifigyelo.hu/Civilkomp02.07/civilkomp.index.htm
címen, illetve a www.civilkomp oldalról
közvetlenül a „Best of Civilkomp”
linkre klikkelve.
A
klikkelés után a nyitó oldalra
érkezve, azonnal láthatók az oldal bal szélén a menüpontok, amelyek a következők:
Az
oldal középső szövegmező részében olvashatóak azok az információk, amelyek
megismertetik a látogatókat a Civilkomp szerveződés történetével, céljával,
átfogó képet nyújtva az olvasónak az előző évek eseményeiről az eddigi
rendezvények tapasztalatai alapján.
A
szövegmező jobb szélén futó sávban az elmúlt esztendők találkozóin előadást
tartott szakemberek fényképei láthatóak. Az egér fényképre történő
ráhelyezésével egy ún. buborékablak nyílik meg amelyben rövid információ
olvasható a képen látható előadóról.
Menüpontok
Nagyon
fontos, multimédiás anyagokhoz engednek hozzáférést.
A Civilkomp konferencia támogatói
Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Táncsics Mihály Alapítvány, Magyar Telekom
Zrt.
Szakmai
együttműködők: Hungexpo
Zrt., Magyar Marketing Szövetség, Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ),
Magyar PR Szövetség (MPRSZ), Magyar Reklámszövetség (MRSZ), Önszabályozó
Reklámtestület (ÖRT) (SZKK), Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ), Szövetség
a Közcélú Kommunikációért,
Médiatámogatók: Civilrádió, SANSZ, PályázatVadász, RG
Stúdió, Bella Média 2007
A konferencia teljes körű szervezését a HR&PR Humán Programiroda végezte
Felhívjuk Kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Best of Civilkomp oldalt folyamatosan bővítjük!
Tartalom (C) by Civilkomp, minden jog fenntartva!
Előadóink























